2012. augusztus 18., szombat

Banános túrókrém nektarinpürével

Tegnap meghozta a futár életem botmixerét, így nem tudtam ma nyugodni, és csináltam egy pohárkrémet. :) A gép nagyon jól szuperált, teljesen elégedett vagyok vele - a desszerttel pedig a párom. :)
2 napja vettem nektarint, eléggé savanykásak, ami szerintem jól illik az édes, banános túróhoz.

Hozzávalók a krémhez: 25 dkg túró (a krémesebb fajta), 30 dkg görög joghurt, 2 ek. méz, 1 tasak bourbon vaníliás cukor, 2 db banán. Ezeket összeturmixolom, és ha nem elég édes, teszek hozzá még egy kevés cukrot/folyékony édesítőt.
4 pohárka aljára szórok 2-2 evőkanálnyi zabpelyhet (ezt el lehet hagyni, vagy lehet helyettesíteni összetört keksszel, babapiskótával), majd a krémet a poharakba töltöm. Ezek mehetnek a hűtőbe, míg elkészül rá a püré.

A nektarinpüréhez meghámozok 3 nektarint (ki gondolta volna :)), majd felvágom kisebb darabokra, és felteszem főni egy kevés citromlével és mézzel. Ehhez is teszek egy kevés vaníliás cukrot, ha még maradt. Mézzel édesítem, majd miután felforrt, főzöm még nagyjából 10 percig, leturmixolom, és hagyom hűlni. Miután kihűlt, ezt is elosztom 4 felé, és a poharakba töltöm. A tetejére lehet tenni egy kevés tejszínhabot, vagy amit az ember megkíván. Nálam lime-mal ízesített tejszínhabot kapott, mert az a kedvencem. :)